Levendulás ökotáska – No 2.

Vissza az ökotáskákhoz

100% újrahasznosított környezetbarát PP és R-PET ökotáska

30cm magasság × 30cm szélesség × 18cm mélység

Vállra tehető hosszított és erősített lila színű füllel

10-12 kg teherbírás

Levendula ökotáska 2019-es modell: R-PET anyagból készült az egyik legkedvencebb ökotáskánk, mely minden eleme kézzel festett motívumokból áll.

Tudástár: 5 dolog, amit nem tudtál a levenduláról:

  1. Egy keresztény legenda szerint a levendulának nem is volt semmiféle jellegzetes illata, mindaddig, amíg Mária, Jézus anyja egyszer rá nem terítette ruháját száradni egy levendulabokorra.
  2. Egy római babona szerint az áspiskígyó (egy veszélyes viperafaj) a levendulabokrok közé helyezi fészkét. Emiatt a növény megközelítését veszélyesnek tartották, az ára pedig borsosabbá vált.
  3. A középkorban a szerelem gyógynövényeként ismerték. Úgy tartották, a szeretett személy hajára permetezett levendulavíz megőrzi viselője romlatlanságát.
  4. A 17. századi londoni pestisjárvány alatt az emberek mindkét csuklójukra levendulacsokrot kötöttek, hogy védekezzenek a halálos kór ellen.
  5. A gyarmatosítók által került Észak-Amerikába, ahol úgy vált különösen ismertté, hogy a teához keverték, amikor az ázsiai tea ára túl magas volt.

Érdekességek:

  1. Levendulakeksz: Sok levendulás receptet találni az interneten, a leghíresebb talán a Provance-i fűszersó, de nekem a levendula ízvilága kekszként érvényesül a legjobban. A virágot vagy az illóolajat is felhasználhatjuk ízlés szerint, ez utóbbinál érdemes ehető tisztaságú Levendulaolajat választani!
  2. A szúnyogok nem szeretik erőteljes illatát, így elég pár csepp is a természetes védelemhez. Ha már megtörtént a baj a szúnyogcsípésre kenve is kiváló, gyorsítja a sebgyógyulást, enyhíti a viszketést.
  3. Úgy tartják, a levendula a Földközi-tenger vidékéről, Indiából és a Közel-Keletről származik. Története 2000-2500 évvel ezelőtt kezdődött, és népszerűségét finom, édes illatú virágának, valamint sokrétű felhasználásának köszönheti.
  4. Latin neve, a “lavandarius” a lavare igéből származik, mely azt jelenti “megmosni”, utalva a növényből készült főzetek felhasználására. Mások úgy tartják, a levendula neve a latin livere szóból származik, mely “kékes színűt” jelent.

Reméljük ez a Levendulás baratunkafold.hu táskánk sok örömet fog okozni használójának , örömét fogja benne lelni és kényelmesen segíti a  nagy terhek cipelésében.

 

Kérje személyre szabott viszonteladói árainkat!

Kapcsolatfelvétel

Hasonló termékeink

Egyedi tervezésű ökotáskák

Tegye cége táskáinak megjelenését különlegessé! Egyedi ökotáskák tervezését, gyártását, szitázást és elképzelésének megvalósítását a legnagyobb örömmel vállaljuk!

Kapcsolatfelvétel